|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Romaniai Evangelikus-Lutheranus Egyhaz 2009. október 28.Továbbra is akadályozza a román állam az országban tevékenykedő kisebbségi egyházak működését – állapította meg az Egyesült Államok külügyminisztériuma a romániai vallásszabadság 2009-es helyzetéről készült jelentésében. A jelentés megemlíti, hogy a 86,8 százalékban ortodox többségű országban 4,7 százalékos a római katolikusok és kevesebb mint 1 százalékos a görög katolikusok aránya, a többi vallás képviselői pedig az ország népességének kevesebb mint 2 százalékát teszik ki. Az ortodox egyház jelentős befolyást gyakorol a lakosságra, de nem csupán az egyszerű polgárokra, hanem a politikusokra is. A 2008-as választási évben az ortodox egyházat kedvezményezett helyzetbe hozó több törvényt is elfogadtak. Így többek között mintegy 200 millió dollárt utaltak ki templomépítésre és tatarozásra – az összeg oroszlánrészét az ortodoxok kapták. A jelentés megemlíti azt is, hogy még ma is problémát jelent a kommunizmus idején a görög katolikus egyháztól elkobzott, és az ortodoxoknak átjátszott vagyonelemek visszaszolgáltatása. 2008-ban a református, az evangélikus, az unitárius, a görög katolikus és a baptista egyház közös panaszlevelet nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben az ortodox egyház favorizálásával vádolják a román államot. /Balogh Levente: Az ortodoxok kedvezményei miatt bírálják Bukarestet. = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./2009. november 12.A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház november 5-én és 6-án a Brassó megyei Bácsfaluban tartotta meg egyetemes lelkészi értekezletét. A Lelkészi Kar egyebek mellett tudomásul vette a Tóthpál Dávid Márton bácsfalusi és a Tóthpál Béla aradi lelkész ellen indított fegyelmi eljárások befejezését, elfogadta az ellenük hozott jogerős fegyelmi határozatokat, és kijelentette, hogy nevezett személyek a határozatok közlésének dátumától nem tagjai a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Lelkészi Karának. Tóthpál Bélát az egyház fegyelmi bizottsága előbb júniusban, majd – másodfokon – augusztusban is vétkesnek találta többek között az egyház egységének veszélyeztetése, kiszakadás, a belső törvények megtagadása, az egyházi vagyon hűtlen kezelése vádjában, és hivatalvesztésre ítélte, valamint kizárta a Lelkészi Karból (magyarán: lelkészi szolgálatot nem végezhet). Az ítéletet szeptember 10-én hozták nyilvánosságra, és még aznap Kovács Zsombor temesvári lelkészt nevezték ki aradi helyettes lelkésznek. A fegyelmi eljárást és az ítéletet Tóthpál Béla nem tartja jogosnak és érvényesnek, és a lelkészi hivatalt nem adja át, a közvetlen környezetéhez tartozó hívek nem engedték be a templomba és a hivatalba az egyházmegyei esperest, és a Tóthpál helyére kinevezett új aradi lelkészt. /Pataki Lehel Zsolt: Állást foglalt a Lelkészi Kar is a Tóthpál-ügyben. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./2009. november 12.A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház november 5-én és 6-án a Brassó megyei Bácsfaluban tartotta meg egyetemes lelkészi értekezletét. A Lelkészi Kar egyebek mellett tudomásul vette a Tóthpál Dávid Márton bácsfalusi és a Tóthpál Béla aradi lelkész ellen indított fegyelmi eljárások befejezését, elfogadta az ellenük hozott jogerős fegyelmi határozatokat, és kijelentette, hogy nevezett személyek a határozatok közlésének dátumától nem tagjai a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Lelkészi Karának. Tóthpál Bélát az egyház fegyelmi bizottsága előbb júniusban, majd – másodfokon – augusztusban is vétkesnek találta többek között az egyház egységének veszélyeztetése, kiszakadás, a belső törvények megtagadása, az egyházi vagyon hűtlen kezelése vádjában, és hivatalvesztésre ítélte, valamint kizárta a Lelkészi Karból (magyarán: lelkészi szolgálatot nem végezhet). Az ítéletet szeptember 10-én hozták nyilvánosságra, és még aznap Kovács Zsombor temesvári lelkészt nevezték ki aradi helyettes lelkésznek. A fegyelmi eljárást és az ítéletet Tóthpál Béla nem tartja jogosnak és érvényesnek, és a lelkészi hivatalt nem adja át, a közvetlen környezetéhez tartozó hívek nem engedték be a templomba és a hivatalba az egyházmegyei esperest, és a Tóthpál helyére kinevezett új aradi lelkészt. /Pataki Lehel Zsolt: Állást foglalt a Lelkészi Kar is a Tóthpál-ügyben. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./lapozás: 1-30 | 31-33
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||